A magyar futball legújabb mélypontja, hogy a magyar válogatott pénteken kikapott az andorrai csapattól, amely többnyire fél-amatőr játékosokból állt. A papírforma szerint a magyaroknak simán kellett volna hozniuk az idegenbeli meccset, ehhez képest 1-0-ra kikaptak a hazaiaktól. Hogy ez mennyire valószínűtlen eredmény volt, mutatja az, hogy a mérkőzés előtt 22-szeres szorzóval adták az andorrai győzelmet.
Mégis a TippmixPro online, és a hagyományos TippMix-fogadások mintegy 17 százaléka épp arra érkezett, hogy a magyar csapat vereséget szenved. A Fortunaweb számításai szerint összesen 34,6 millió forintért fogadtak az 1x2 kimenetelre - tehát ebben a pontos eredményre fogadók még benne sincsenek. A nyertesek felé a kifizetési kötelezettség 106,568 millió forint, amire rászámolva az előre bekalkulálandó játékszervezési díjat, amely mintegy 6,92 millió forintot tehet ki, a Szerencsejáték Zrt.-t 78,888 millió forint kár érte.
A portál elemzése szerint, ha nem is gyakori, de nem példa nélküli, hogy egy fogadásnál megugrik az esélytelenebbekre tett összeg. Azonban az mindenképpen gyanús, hogy az állami fogadási cég nem kezdte el kiegyensúlyozni a szorzókat, vagyis végig 22-szeres áron adta az andorrai győzelmet.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment