Brüsszel igen csekély, a bruttó hazai termék kevesebb mint 0,1 százalékát vitatja a jövő évi büdzsé sarokszámaiban, ami egy-kétszer tízmilliárd forintos tételt jelenthet. A bizottság e könnyen megoldható problémára hivatkozva mégis ismét a kohéziós támogatások egy részének megvonásának fenyegetőzik - írja a lap szombati száma kormányzati forrásra hivatkozva.
A lap információi szerint a kabinet arra számít, hogy politikai döntés születik, vagyis a bizottság bizonyos összegeket - így a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás jótékony hatásait - nem veszi figyelembe. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a testület tovább ront a magyar növekedési előrejelzéseken is. Ebben az esetben könnyen lehet olyan eredményt modellezni, amely alapján - ha kis mértékben is - a költségvetési hiány 3 százalék fölé kúszik - teszi hozzá a lap.
Az uniós testület november 7-én hozza nyilvánosságra a tagállamok jövő évi pénzügyi-gazdasági mutatóiról készített előrejelzését. A kormány a lap információi szerint arra számít, hogy Brüsszel elmarasztalja Magyarországot ebbe a dokumentumban, és folytatja a túlzottdeficit-eljárást. Az sem lenne meglepetés, ha a bizottság olyan ajánlást is megfogalmazna, amelyben a kohéziós támogatások egy részének befagyasztását javasolja - mondta a lap forrása.
Mindkét ügyben a tagállamok képviselői hoznak végleges döntést az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) december 4-én soron következő ülésén, ahol a kohéziós pénzek ügyében kedvező határozatra számít a magyar kormány. A lap úgy tudja, hogy Németország ez ügyben támogatását jelezte.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!