Tállai András, az NGM parlamenti államtitkár bejelentette: elkészül egy előterjesztés, miszerint a Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetben került önkormányzatok közül 67 kap összesen mintegy 245 millió forintot rendkívüli támogatásként. Közölte, fontos, hogy megsegítsék az érintett önkormányzatokat, hogy biztosított legyen a működőképességük, illetve az önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazottak, közfoglalkoztatottak bérének, valamint a segélyeknek a kifizetése.
A brókerházhoz kötődő bankcsoport ügyfelei közül körülbelül 150 ezer embert, több mint 80 önkormányzatot és több ezer vállalkozást érint az ügy - közölte Tállai. Beszámolt arról is, hogy az ügy kapcsán egy tárcaközi munkabizottság is létrejött.
Az érintett nyugdíjasok a napokban a postán keresztül kapják meg juttatásaikat.
Kapcsolódó
A törvény szerint 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanítják a magán-, illetve a jogi személyeket. Ehhez az kell - folytatta - , hogy a bankok működési engedélyét a jegybank felfüggessze és elindítsa a felszámolást. Megjegyezte: ezt követően történhet meg a kártalanítás 20 munkanapon belül.
A betétvédelmi alap is rendelkezésére áll az érintetteknek, a kártalanítás mértéke maximum 20 ezer euró, azaz 6 millió forint.
Ugyanakkor az Országos Betétbiztosítási Alap az önkormányzatoknak nem nyújt kártalanítást.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe