A szervezet májusban is elképzelhetőnek tart hasonló mértékű visszaesést. Az MGE felhívta a figyelmet arra is, hogy a használt autók behozatala továbbra is emelkedik, az egyesület szerint a korszerűtlen és idős, környezetszennyező import megállítása egyre kevésbé tűr halasztást.
Idén áprilisban 160 új nagyhaszonjárművet állítottak forgalomba a tavaly áprilisi 625 után. A visszaesés itt a legnagyobb, ez mutatja, hogy az autós szakma milyen mély válságba került - hangsúlyozta értékelésében az egyesület. A nagyhaszonjárműveknél csökkenő trenddel számolnak a sofőrhiány és a dráguló működési körülmények miatt is.
Kapcsolódó
A motorkerékpároknál volumenében még mindig alacsony a forgalomba helyezés, de az MGE szerint bizakodásra ad okot, hogy egyelőre nincs visszaesés. Áprilisban 417 új motorkerékpárt állítottak forgalomba.
Az MGE áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 ezer helyett csak 118 ezer személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. A kishaszonjárműveknél már nem 26 ezer, hanem 22 ezer, a nagyhaszonjárműveknél pedig 4500 helyett 2300 új forgalomba helyezésre számítanak.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!