AZ Országgyűlés egyhangúlag, 168 igen szavazattal elfogadta egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetére szükséges módosítását.
A Trócsányi László igazságügyi miniszter által beterjesztett törvény nyolc jogszabályt - köztük foglalkoztatási, nyugdíjjal, egészségbiztosítással kapcsolatosakat - módosított.
A kilépés után az Egyesült Királyság állampolgárai harmadik országbeli állampolgároknak minősülnek, megállapodás hiányában pedig tagállami hatáskörré válik a kilépés előtt tartózkodási jogot szerzettekre vonatkozó jövőbeni szabályozás kialakítása.
Megteremtették annak a lehetőségét, hogy a kilépés előtt a szabad mozgás és tartózkodás jogát élvezők a kiválás után is Magyarországon tartózkodhassanak kedvezményes szabályozás keretében. A brit állampolgárok és családtagjaik 3 év előzetes tartózkodást követően nemzeti letelepedési engedély megszerzésére lesznek jogosultak a lakhatásra, megélhetésre és egészségügyi biztosításra vonatkozó feltételek vizsgálata nélkül.
A képviselők lehetővé tették, hogy a brexit előtti jogszerzés esetén az ellátásokat továbbra is a szociális uniós rendeletek követelményeinek megfelelően folyósítsák, azaz az Egyesült Királyságba történő közvetlen nyugdíjfolyósítás lehetőségét is választhatja a jogosult.
A törvény a rendezetlen brit kilépés időpontjában lép hatályba, életbe lépésének napját a külügyminiszter az időpont ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem