Akik már befizették a díjat, visszakapják pénzüket.
A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brexit után is maradhatnak az országban, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a belügyminisztériumhoz.
Az eddigi tervek alapján a letelepedési engedélyért folyamodó felnőtteknek 65 font (több mint 23 ezer forint), a 16 évnél fiatalabbaknak 32,50 font eljárási díjat kellett volna fizetniük.
Theresa May azonban a londoni alsóházban hétfőn tartott beszámolójában bejelentette: a kormány a parlament és a külföldi EU-polgárok civil szervezeteinek aggályaira hallgatva úgy döntött, hogy elengedi ezt a díjat.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy