Borkai Zsolt két döntést hozott:
- Kilép a Fideszből.
- Független polgármesterként folytatja.
A Fideszből való kilépését azzal indokolta, hogy a vele történtek morális hátrányt okoznak a pártnak, ezt pedig nem tudja felvállalni. Erről egyébként a Fidesz vezetésével egyeztetett.
Azt pedig, hogy nem mond le a polgármesterségről, azzal magyarázta, hogy nem tudja figyelmen kívül hagyni a győriek vasárnapi választási döntését.
Nem is akartam és nem is tehetem meg azt, hogy egy ilyen felhatalmazás mellett bármikor is visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát nem veszem figyelembe.
Borkai Zsolt újságírói kérdésekre nem válaszolt, bejelentését követően sietve távozott.
A helyszínen volt a hvg.hu tudósítója, a portál közvetítését itt tudja megnézni:
Borkai Zsoltról a kampány finisében jelentek meg felvételek, amin Horvátországban egy jachton szórakozik örömlányok társaságában. A botrány miatt újra téma lett a sajtó által korábban már felgöngyölített Audi-telekcsere. A Borkai-ügy vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz vasárnap fontos önkormányzati pozíciókat bukott el.
Borkai Zsolt vasárnap nagyon szoros küzdelemben győzte le az ellenzék közös polgármester-jelöltjét, a DK-s Glázer Tímeát. Borkai 19 312 szavazatot kapott (44,33 százalék) mindössze 671-el többet, mint kihívója. Az eredmény annyira szoros volt, hogy az ellenzék a szavazatok újraszámlálását kezdeményezi.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val