Az államtitkár elmondta: egy háziorvosi praxis kártyapénzben átlagosan havi 45-46 ezer forinttal kap többet, a védőnők területi díjazása 4-5 ezer forinttal nő, attól függően, hogy mekkora területet látnak el. A védőnők ellátottak után járó pontértéke is emelkedik, így átlagosan plusz 13,5 ezer forint havi növekedésre számíthatnak. A fogászati ügyelet alapdíja 45-60 ezer forinttal emelkedik havi szinten, és többletforrást kapnak az iskola-egészségügyi ellátásban dolgozók is - ismertette Szócska Miklós.
A következő évi finanszírozásról szólva az államtitkár kiemelte, jövőre az emelésnél elsőbbséget élveznek majd a védőnők és a területi ellátásban dolgozó fogorvosok, az erre költhető forrás benne van a jövő évi költségvetési javaslatban. Szócska Miklós hangsúlyozta, odafigyelnek arra, hogy a mostani emelés valóban eljusson az érintettekhez. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egészségbiztosítási pénztár visszamenőleges ellenőrzéseket végez arra vonatkozóan, hogy a tavalyi béremelésre szánt összeget megkapták-e a védőnők.
Elégedetlen a kamara
A bejelentett összeg abszolút nem éri el a minimálisan elvárható emelés mértékét - mondta a Napi.hu-nak Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. A tavalyi és az idei emelés együttesen akkora nagyságrendű, mint amekkora bruttó béremelésta kórházi orvosok kaptak, csakhogy míg a kórházi szektorban ez valóban béremelés, az alapellátásban a praxis bevételét növeli, csakhogy abból a nővér, az asszisztens, az orvos és a takarítónő béremelésén kívül a praxis veszteségét is fedezni kell - hangsúlyozta a MOK elnöke.
Ahhoz, hogy a praxis működését biztonságosan finanszírozhassák, meg kellene duplázni a bevételüket - mint azt a MOK már 2007-ben is javasolta - ezzel szemben ez az emelés egy átlagos praxis bevételének mintegy huszadát teszi ki. Éger megjegyezte: az alapellátásban dolgozó fogorvosok helyzete egyébként még rosszabb, mint házi- és a házi gyerekorvosoké, a területi kötelezettséggel rendelkező praxisaik veszteségét csakis a magánpraxisuk bevételéből képesek kompenzálni.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet