A 480-as árstop tovagyűrűző hatásai számos változást hoztak a piaci viszonyokban, miközben óriásira nőtt a kereslet.
Január és március között közel 1,1 milliárd liter üzemanyagot tankoltak a „színes” kutakon – írja a Népszava.
Ez messze rekordérték. Az első negyedévi csúcsot eddig 2019-ben tankolták az márkás láncok ügyfelei 890 millió literrel. Az ugrás szintjére jellemző, hogy az eddigi legnagyobb első negyedévi növekedési mértéket 2015-ben mérték, 10 százalékkal.
Ezen belül a szövetség a gázolaj piacán még nagyobb, 43 százalékos ugrást tapasztalt. A színes kutak ügyfelei így az első negyed év során 640 millió liter dízelt vásároltak.
A benzin sem maradt el ettől sokkal: a termékből 383 millió liter fogyott, ami 29 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban. Ezen belül ugyanakkor a 95-ös motorbenzin 42 százalékos ugrással szintén kilőtt.
Az elmúlt három év során folyamatosan zuhant a 95-ös népszerűsége, amivel párhuzamosan egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a prémiumtermékek. Ennek megfelelően kiemelt minőségű benzinekből ezúttal 13 százalékkal kevesebbet, 59 millió litert értékesítettek a márkás kutakon.
Szakértők szerint a jelenség egyértelműen az alapüzemanyagok tavaly november 15-e óta érvényes, 480 forintos felső korlátjával magyarázható.
Az autósok szabályosan megrohamozták a kutakat. Ennek tudható be az alapüzemanyagok térnyerése, ami elsősorban a 95-ös esetében szembetűnő változás.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező