Borsod-Abaúj-Zemplén megye 358 települése közül 303 kapott szociális tüzelőanyag- (tűzifa-) támogatást - derül ki a Belügyminisztérium által a kormányportálon közzétett listából. Összesen 2358, ötezer főnél kevesebb lakosú önkormányzat 5 milliárd forintot kapott tűzifa vásárlására Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján. A legtöbbet a statisztikák szerint 15 százalékos munkanélküliséggel sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér: 18,8 millió forintot.
Tavaly Baktalórántháza kapta a legtöbbet, 13,2 millió forintot, most 17 millió forintot kapott a város. Tuzsér arról híres, hogy még 2013-ban a Jobbik jelöltje, Ferkovics Tibor nyerte az időközi polgármester-választást. Egy olyan szabolcsi településről van szó, ahol a lakosság 40 százaléka cigány. Tűzifából elvileg nem lehet hiány, hiszen az egyik legnagyobb helyi foglalkoztató az Erdért-Tuzsér Zrt., amely Magyarország legnagyobb folyamatosan termelő fenyőfeldolgozó üzeme.
A második legnagyobb összegű támogatást, 18,1 millió forintot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, szinte kizárólag cigányok lakta Tiszabő kapta, amely az ország egyik legszegényebb települése, már többször csődeljárás folyt a falu ellen. A kétezer-háromszáz lelkes településen tavaly közel ötszázötven lakost vontak be a közmunkába. A falut a Fidesz-KDNP-s Bruna László vezeti. A 2016-os kvótanépszavazáson pedig 1241 főből 939 ment el szavazni, ez 75,66 százalékos részvételi arányt jelent és mindenki nemmel szavazott.
A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhattak. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához igényelhető.
A kormány szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot.
A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig szét kell osztaniuk a rászorulók között. Az Agrárminisztérium szerint a szociális tűzifa mennyisége rendelkezésre áll, az állami erdőgazdálkodások száraz tűzifával állnak az önkormányzatok rendelkezésére. Alapvető probléma azonban, hogy különösen azon önkormányzatok, melyek nem rendelkeznek megfelelő eszközzel a rönkök szállítására, több százezer forintot fizetnek, mire a fa a rászorulókhoz kerül.
Mindenképpen érdekes, hogy olyan jómódú települések, mint Hévíz és Tihany is kaptak pénzt tűzifára: 1,9 millió, illetve 1,3 millió forint értékben. A Nemzeti Foglalkoztatási szolgálat adatai szerint a zalai fürdővárosban és Magyarország egyik legszebb fekvésű községében mindössze 1-1,5 százalékos a munkanélküliség. A 303 borsodi település mellett még 268 baranyai és 202 szabolcsi is sikeresen pályázott a Belügyminisztérium támogatására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Durván bezuhant Trump népszerűsége

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet
