Kovács Árpád, a KT elnöke a múlt héten közölte az MTI-vel, hogy a testület további információkat kér az NGM-től a jövő évi költségvetésről, miután a korábban a tárcától igényelt háttértanulmányokat áttekintette. Ezeket a KT azért kérte, mert megállapította, hogy a parlament által elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.
Felhívták a figyelmet arra: a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások 2013. évi hiányra gyakorolt hatása pedig csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég