Az erősen felfegyverkezett merénylők hat helyszínen - Salzgries, Morzinplatz, Seitenstättengasse, Fleischmarkt (a húspiac), Bauernmarkt (a gazdapiac), Graben (a központi sétálóutca) - töb embert meglőttek. A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok terrortámadásként kezelik a történteket.
A helyi bárok vendégeire lőttek - sokan voltak a szórakozóhelyeken, mert Ausztriában hétfő éjfélkor léptek életbe az újabb szigorítások, amelyek szerint egy hónapra bezártak a vendéglátóhelyek, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy utolsó italra vagy vacsorára - írta az Infostart.hu.
Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajtótájékoztatóján három civil áldozatról számolt be és elmondta, egyelőre nem tudják, hol lehet a többi támadó, ugyanis az eset jellegéből adódóan nem lehet kizárni, hogy a fegyveresnek nem voltak társai. Ezért legalább még egy elkövető lehet.
Az áldozatok közül kettő férfi és egy nő. Tizenöten (a sajtó szerint tizenheten) megsérültek, hatan - köztük egy rendőr is - súlyosan. Három könnyebb sérültet már hazaengedtek a kórházakból. A lelőtt elkövető egy radikalizálódott személy, aki az Iszlám Állam híve volt.
Még munka vagy más indok miatt se hagyják el lehetőleg az emberek az otthonaikat - kérte Karl Nehammer, és ha mégis menniük kell, igyekezzenek elkerülni a belvárost. A gyerekeknek nem kell iskolába menniük Bécsben.
Áder János levelet küldött
Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a hétfő esti bécsi merénylet áldozatai hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánt az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnöknek kedden írt levelében - írta az MTI.
Áder János úgy fogalmazott: "megdöbbenéssel értesültem arról, hogy tegnap este terrorista merénylet történt Bécsben. Mélyen elszomorított, hogy a barbár támadás során több ártatlan ember is életét vesztette, mások pedig súlyosan megsebesültek."
"Átérezzük Ausztria népének megrendülését, és bízunk abban, hogy az osztrák hatóságok rövidesen elfogják a tetteseket" - írta. A tragikus esemény megerősíti azt az elköteleződést, hogy az Európai Unió minden országának együtt kell működnie a terrorizmus visszaszorításáért - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki reméli, hogy hamarosan helyreállhat a nyugalom Bécsben, ahol "elvetemült támadás" érte a polgári lakosságot.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat