A végtörlesztés úgy hatott a bankszektorra, hogy megnövekedett a forinthitelek iránti igény, miközben mérsékelten áll rendelkezésükre új forrás. Ennek eredménye a banki hitelezési gyakorlat konzervatívabbá válása, vagyis a kockázatok megjelentetése a hitelkamatokban - tette hozzá.
A főtitkár beszélt arról, hogy Magyarországon a megtakarítások és a hitelek aránya 100 a 140-hez. (Csehországban 1:1 az arány). A lakosság egyből felveszi hitelként a saját megtakarítását, míg a vállalati szektort a bakok csak külső forrásból tudják hitelezni. Ez gyakorlatilag az anyabankoktól felvett hiteleket jelenti.
Arra a kérdésre, hogy miképpen alakult a nem fizető deviza jelzáloghitelesek aránya, a főtitkár elmondta, hogy 9 hitelesből egy olyan van, aki 90 napnál régebben tartozik a bankjának. A régi, támogatott forinthiteleseknél ez az arány 1,84 százalék.
A főtitkár alapvetően nem az árfolyam elmozdulásában látja a hitelesek problémáját, hanem abban, hogy csökkent az emberek béréből a törlesztésre fordítható hányad. A devizahitelezés felfutásának a kezdetén, 2003-ban az átlagbér 137 ezer forint volt, ma 211 ezer, a növekedés 54 százalék. Az euró árfolyama ezen két időpont között 17,5 százalékkal, míg a svájci franké 45 százalékkal változott. Ugyanakkor az alapvető élelmiszerek, a gáz, az utazás költsége duplázódott - jelezte.
Kovács Levente szerint a bankok a végtörlesztéshez csak akciós kamattal tudnak betétet gyűjteni, a korábbi 6-6,5 százalékos betéti kamatok 2 százalékponttal emelkedtek, ebből kell forinthitelt nyújtani, ráadásul a már említett konzervatív megítéléssel.
A főtitkár beszélt arról, hogy a magyar bankok a kilencvenes évek közepén állták a régiós versenyt, és hiteleikkel húzták a gazdaságot. A bankadó, és most a végtörlesztés visszavetette a hitelezési képességet, márpedig hitel nélkül nincs gazdasági fejlődés és új munkahely sem - mutatott rá Kovács Levente.
A főtitkár üdvözölte az újra bevezetni tervezett támogatott forinthitelt, bár véleménye szerint az erre szolgáló állami forrás elég kicsi.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is