A miniszterelnök a Financial Timesnak beszélt arról, hogy a korábbiakkal ellentétben Magyarország a gazdasági "fertőzések" forrásából azok által veszélyeztetett szereplővé vált.
Magyarország elindult a gazdasági válságból kivezető úton, de továbbra is veszélyeztetik olyan pénzügyi fertőzések, amelyek a nehéz helyzetbe került kelet-közép-európai államokból származnak - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Financial Timesnak.
A kormányfő szerint minden régiós állam ki van téve ennek a fertőzésnek - a tavalyi év során Magyarország volt az, amely fertőző lehetett a többi államra nézve, most azonban nem mi okozzuk a járványt, te könnyen megfertőződhetünk - fogalmazott. Bajnai, aki ma Londonban Gordon Brown miniszterelnökkel és nemzetközi befektetőkkel találkozik, kifejtette: Magyarország gazdasági alapjai az egy évvel korábbinál "sokkal erősebbek".
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy véleménye szerint Magyarország ragaszkodni fog az IMF által is jóváhagyott fegyelmezett gazdasági programhoz, attól függetlenül, hogy a jövő évi parlamenti választások milyen eredményt hoznak. Bár a Fidesz több alkalommal támadta és támadja kormány programját, nem valószínű, hogy felrúgná az EU- és az IMF-megállapodásokhoz kötődő pályát - tette hozzá. Bármilyen kormány is kerül hatalomra, az egyik legfontosabb feladata a forintárfolyam stabilitásának megőrzése lesz, tekintve az 1,7 millió fős devizában eladósodott tömeget - idézi a lap Bajnai Gordont.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy bár hazánk visszaszerezte piaci hitelességét, további lépéseket lát szükségesnek, amelyek közül a legfontosabb "Európa legfegyelmezettebb" költségvetésének elfogadása november végén, december elején, ragaszkodva az EU-átlag 7,3 százalékos jövő évi költségvetési hiánnyal szemben az IMF által is jóváhagyott 3,8 százalékhoz.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.