Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő és Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője ezt csütörtökön közölte az MTI-vel, azt követően, hogy sajtóhírek szerint a Kopint-Tárki közzétette a Magyar Nemzeti Bank 1,8 milliár forintos keretösszegű, a Századvég győzelmével végződő közvélemény-kutatási pályázatának nyilvánosságra hozható anyagait. A pályázatot, amelyen a Kopint-Tárki és a Századvég indult, utóbbi egy drágább ajánlattal nyerte meg, úgy, hogy a szakmai értékelésre kapott magasabb pontszámot.
Az LMP közleményében bírálta a jegybankot, szerintük ugyanis a devizahiteleseken és a forintgyengülésen óriási nyereséget elérő MNB több mint 400 milliárd forintot költött értelmetlen célokra az elmúlt években.
"A jelek szerint az osztogatásból a Fidesz hátországa sem maradhat ki" - fogalmaztak a kommünikében, amelyben azt is kifogásolták: a Századvég több mint 50 százalékkal többet kért, mégis a kormányközeli intézet nyerte el a megbízást. A párt a pályázat szakmai tartalmának értékelését is vitatta.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés