Magyarország összesen 3,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki devizakötvényt: ötéves lejárattal 1,25, tízévessel pedig 2 milliárd dollárnyit - hangsúlyozta Borbély László András. A tízéves, 5,4 százalékos kamatszinttel kínált kötvény iránt volt nagyobb érdeklődés - fűzte hozzá.
A 2013-ra vonatkozó kibocsátási terv szerint az idén 5,1 milliárd eurónyi devizaadósság jár le, amelynek nagy részét 4-4,5 milliárd eurós deviza kötvény kibocsátással kíván finanszírozni az ÁKK; a keddi kibocsátással az éves kibocsátási terv kicsit több mint fele teljesült.
Kapcsolódó
A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a befolyt összeget átváltották euróra - ez 2,5 milliárd eurót jelent - vagyis a teljes cash-flowját mostantól a magyar állam euróban fogja felvenni.
Arra a kérdésre, hogy miért nem euróban bocsátotta ki az ÁKK a kötvényeket, Borbély László András elmondta: azt érdemes megnézni, hogy az adott időszakban melyik piacon van a legtöbb pénz, befektetői szándék, és hol lehet a legjobb hozamokat elérni. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: jelenleg leginkább az amerikai befektetési alapok vannak kiéhezve arra, hogy nem amerikai állampapírokat is vásároljanak, mivel az amerikai állampapírhozamok rendkívül alacsonyak. "Ezért ők szívesen vásárolnak nagyobb kockázatú, de magasabb hozamú állampapírokat" - mondta Borbély László András.
Szólt arról is, hogy az ötéves kötvény euróban jelentkező költsége 4, a tízévesé pedig 5,2 százalék között van.
Borbély László András ismertette, hogy a kibocsátást előkészítő hétnapos befektetői találkozósorozat keretében 38 találkozón vettek részt az Államadósság Kezelő Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy