"A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink" - nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus, aki a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy "nem könnyű eset, ezt mind tudjuk".
Sajtóértekezletén közölte, hogy az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. Leszögezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.
Más tagországokat is ugyanezzel a mércével kellene mérni, például a szociáldemokrata kormányzású Máltát, Romániát és Szlovákiát, amelyekben ugyancsak aggodalmakra ad okot a helyzet - tette hozzá Joseph Daul.
Az EPP több tagpártja a Fidesz kizárását szerette volna elérni, Daul szavai azonban világossá tették, hogy a vezetés ezt egyelőre nem akarja. Szakemberek szerint ezen nyilatkozat után szinte bizonyos, hogy a magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak, a jogállamisági eljárás ugyanis addig semmiképp nem fog lezárulni - véli az MTI.
A kép forrása: AFP Photo/Riccardo Pareggiani.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek