Napokon belül átadják a forgalomnak az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros közti 17,6 kilométeres szakaszát - vette át a Beol.hu jelentését a Magyar Nemzet. Az összesen 95 kilométeresre tervezett M44-es gyorsforgalmi út 62 kilométeres, középső szakasza Kondoros és Tiszakürt között 2019 októberében már elkészült, akárcsak a Békéscsaba és Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakasz első 1,5 kilométere.
Az építés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása, költsége pedig 41,4 milliárd forint. A fejlesztés eredményeképpen Békéscsabától 2x2 sávos gyorsforgalmi úton lehet majd eljutni egyelőre a Tisza vonaláig.
Kapcsolódó
Eközben elkészült a nyugati határszélen is egy út. A tervek szerint december közepén átadják a forgalomnak az M85-ös Csornától Sopronig megépült, több mint 51 kilométeres szakaszát. A gyorsforgalmi utat négy szakaszban építik. Sopron-kelet és Fertőrákos között 6,4 kilométeren kerüli meg az út Sopront, és éri el az országhatárt. Ez a szakasz tartalmaz egy alagutat is, amelynek megépítését a közelmúltban kezdték el.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet