A gépjárművek műszaki ellenőrzésével kapcsolatban 1977-ben készült jogszabályok felülvizsgálatától az Európai Unió végrehajtó testülete azt reméli, hogy több mint 1 ezer 200 élet menthető meg, és több mint 36 ezer, műszaki hibából adódó baleset kerülhető el.
Az ellenőrzési rendszert szigorító és bővítő szabályokat a Bizottság szerint az teszi indokolttá, hogy a műszaki hibák jelentősen hozzájárulnak a balesetekhez: az összes személygépkocsival elszenvedett baleset 6 százalékáért felelősek; ez 2000 halottat és ennél jóval több sebesültet jelent évente. A motorkerékpáros balesetek 8 százaléka ered technikai jellegű meghibásodásból.
A közlekedésért felelős biztos, Siim Kallas kifejtette: a javaslatok közé tartozik a motorkerékpárok és a segédmotoros kerékpárok kötelező műszaki vizsgálata az EU teljes területén, az öregedő gépjárművek időszakos műszaki vizsgálatának gyakoribbá tétele, a sok kilométert futott személy- és tehergépkocsik sűrűbb ellenőrzése. Az utóbbi körbe tartozó gépjárművekre ezzel ugyanolyan feltételek vonatkoznának majd, mint az egyéb sokat futó járművekre (taxik, mentők stb.). A javaslat indoklása szerint a gépjárművek 5. és 6. éve között drámaian nő a műszaki hibákhoz köthető súlyos balesetek száma. Kallas úgy fogalmazott a nem megfelelő műszaki állapotú járművek kiszűrése kapcsán, hogy "egyszerűen nem akarjuk ezeket a halált hordozó gépkocsikat az útjainkon".
Az EB indítványozta továbbá, hogy az EU-ban közös minimumszabályokat hozzanak létre a hibákra, felszerelésre és vizsgaállomásokra vonatkozóan annak érdekében, hogy javuljon a műszaki vizsgálatok minősége. Kötelezővé tennék mindemellett az elektronikus biztonsági eszközök ellenőrzését, illetve visszaszorítanák a futásteljesítménnyel kapcsolatos csalásokat a kilométeróra-állás nyilvántartásba vételével.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég