Összesen 561 darab gépjárműre, ebből pedig 351 személyautóra adtak ki körözést tavaly – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Vezess.hu-nak. Évtizedes összevetésben kimondottan alacsony számok, ám a mögöttünk álló időszakban gyakorlatilag évről évre megtapasztalt látványos csökkenés megtörni látszik.

2007-ben csak személyautóból még 7584 darabot lovasítottak meg a bűnözők, majd többévnyi tartós csökkenés után 2010-re 5864-ig ment le a szám, aztán két évig ismét növekedett a tolvajlás mértéke, 2012-ben immár 6920 autót vittek el. 2015-ben kedvezőbb volt a kép, 2414 személyautóra adtak ki körözést, 2019-ben pedig már csak 503 személyautóra.

2021-ben ugyanis Magyarországon Simsonokra adott ki a rendőrség a legnagyobb számban körözést.  A Hasznaltauto.hu-n jelenleg 63 darab Simsont hirdetnek, a legtöbbet 300-500 ezer forint közötti áron, 18 kismotort pedig 500 ezer és 1 millió forint között. 

2021-ben megugrott például a Volkswagenek lopása (29 helyett 40 darab), miközben kevesebb mint felére esett a Fordok eltűnése (56-ról 24-re csökkent) és 15 százalék felett nőtt a Suzuki személyautók körözése (40 helyett már 47 darab). A top 20-ban ott van még a Lada, a Daewoo és a Mazda is. A teljes listát itt tekintheti meg!