A kijelölt termékeket - kristálycukrot, a búzafinomlisztet, a napraforgó-étolajat, a sertéscombot, a csirkemellet, a csirke far-hátat és a 2,8 százalékos UHT-tehéntejet - a tavaly október 15-én érvényes árnál drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg - mondta csütörtökön Schanda Tamás, az innovációs tárca államtirkára az MTI szerint.
A kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől akár több millió forintra rúghat.
Kapcsolódó
A rendelkezések betartását február 1-től az ország minden részében ellenőrzik a kormányhivatalok. A fogyasztóvédelmi szakemberek a kisboltoktól a piacokon át a hipermarketekig mindenütt vizsgálódnak majd, ahol élelmiszert lehet venni, így az online shopokban is. Ha egy vállalkozás egyszerre tart fenn üzletet és webáruházat, akkor mindkét csatornára lefolytatják az ellenőrzést. A beszerzési vagy önköltségi árnál olcsóbb értékesítés tilalmába ütköző esetekben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) járhat el. A fogyasztóvédelmi kollégák az efféle jogsértéseket jelzik a társhatóságnak.
Az érintett üzleteknek az árstopról szóló tájékoztatót is ki kell tenniük. Az utóbbiról szóló rendelet szerdán jelent meg. A szóban forgó "tábláknak" így kell kinézniük:
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202201/orig/image1643267323.png/900/)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)