A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A vártnál kedvezőbb amerikai GDP-adatok közlése után elromlott a befektetői hangulat - mondta az MTI-nek Varga Zoltán az Equilor szenior elemzője. Az erősebb növekedési adatok után a kereskedők arra számítanak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed folytathatja szigorú monetáris politikáját - tette hozzá.
A tengerentúli és európai börzék 1,5 százalékos vagy annál is nagyobb mínuszban álltak csütörtök délután, a magyar részvénypiacon azonban ennél kisebb volt a visszaesés.
A Richter papírjaiban az elmúlt hetek meredek emelkedése után korrekció volt megfigyelhető. A Magyar Telekom részvényei tovább emelkedtek. A távközlési papír szerdán áttörte a 200 napos mozgóátlagot (342 forint) és csütörtökön jóval e fontos technikai szint felett zárt - mondta az elemző.
- A Mol 8 forinttal, 0,30 százalékkal 2640 forintra erősödött 763,9 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,14 százalékkal 10 440 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,15 százalékkal 352 forintra emelkedett, forgalma 148,7 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,88 százalékkal 9020 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3614,94 ponton zárt csütörtökön, ez 32,84 pontos, 0,90 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
