Az államháztartás tavaly 1174 milliárd forinttal költött többet a költségvetési törvényben elfogadott kiadási tervnél, így összesen 21 318 milliárd forintból gazdálkodhatott az állam - ismerteti a cikk a Pénzügyminisztérium és az Államkincstár adataira hivatkozva.
A lap számításai szerint a többletkiadások túlnyomó többsége az Emberi Erőforrások Minisztériumára és a Belügyminisztériumra jutott, előbbiben 709,4, a belügyben 404 milliárddal tudtak többet költeni az adóbevételek többlete és a kormányzati döntések következtében. Az uniós kiadásokat viszont nem sikerült olyan mértékben csúcsra járatni, ahogy tervezték - itt 393 milliárddal elmaradtak a tényleges kiadások a tervezettől -, ám így is 1896 milliárdot fizettek ki a kedvezményezetteknek.
Több költségvetési soron jelentős megtakarítást ért el a büdzsé: a Paks II. beruházás a tervezettnél jóval lassabb ütemben halad, így az eredetileg tervezett 106,6 milliárd forinttal szemben mindössze 14 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés az állami atomerőmű-fejlesztő cégnek.
Az állam másik óriásberuházása tavaly a Puskás-stadion építése volt: eredetileg 64,5 milliárd forintot különítettek el a számlákra, ezzel szemben mindössze 60 milliót fizettek ki tavaly. Mivel még épül a stadion, a kifizetés csak átcsúszik 2019-re.
A Modern városok programban is volt csúszás, az eredetileg tervezett 171,5 milliárd forinttal szemben 116,2 milliárd forintot fizettek ki a projektekre, vagyis mintegy 55 milliárd forint megtakarítás keletkezett 2018-ban - olvasható a gazdasági napilapban, melyet az MTI szemlézett.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat