Együttműködési megállapodást kötött egymással az Embraer és az Aeroplex Közép-Európai Kft. - adta hírül a Világgazdaság. Ennek értelmében a brazíliai székhelyű globális repülőgépipari vállalat hivatalos szervizközpontjává minősíti a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonában álló, főtevékenysége szerint repülőgép-javítást végző társaságot.
A lépésnek azért van jelentősége, mert ezzel az Aeroplex megkapta a jogosítványt ahhoz, hogy a cég végezze a karbantartását a magyar kormány által megrendelt két KC–390 Millennium típusú repülőgépnek, amelyeket az Embraer gyárt.
Kapcsolódó
Az Embraer 2021 augusztusában nyitott irodát Budapesten azzal a szándékkal, hogy helyi iparági együttműködésekkel új kapcsolatokat építsen ki. A magyar kormány 2020 novemberében kötött szerződést a két brazil gyártmányú, KC–390 Millennium típusú katonai szállító repülőgép megvásárlására. A pontos ár nem ismert, mindenesetre iparági becslések szerint az egységár 85 millió dollárra (31 milliárd forint, egy Nemzeti Színház ára) tehető.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket