A jövő évi minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében zajlanak. A testület a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői részvételével 2021. október 27-én tartotta meg legutóbbi ülését.
Bár a felek között még fennáll némi véleménykülönbség a béremelések kompenzációjának mértékében, az álláspontok érdemben közeledtek. A tárgyalások a mielőbbi megegyezés érdekében november első hetében, a lehetséges megállapodás részleteinek kidolgozásával folytatódnak - írja az ITM.
A kisvállalati adó kulcsának jelenlegi 11-ről 10 százalékra csökkentésére mintegy 13 milliárd forintot hagyna a kisebb cégeknél. Változatlanul napirenden van az a kamarai javaslat, amely a helyi iparűzési adó csökkentését jövőre is is kiterjesztené.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező