Az alapítvány a macedón kormány képviselőinek bemutatja a legjobb európai gyakorlatokat, továbbá részt vesznek az ország számára "legtesthezállóbb" rendszer kialakításában. A hulladékgazdálkodási program a balkáni állam uniós csatlakozási felkészülésének keretében valósul meg.
Az Áder János által létrehozott alapítvány magyar projektvezetőként először valósíthat meg úgynevezett Twinning projektet, ikerintézményi programot, amelyet az Európai Bizottság azzal a céllal hozott létre, hogy a tagjelölt országok felkészülését segítse – írja az MTI.
Sitányi László, az alapítvány klímavédelmi igazgatója elmondta, hogy a projekt várhatóan két évig tart majd, a munkát magyarok irányítják, de számos európai országából vonnak be szakértőket. A feladat részét képezi az informatikai háttér, a pénz- és anyagmozgás részleteinek, a közbeszerzések kiírásának az előkészítése, tehát nemcsak "egy vastag tanulmánykötetet" adnak át, hanem működőképes rendszert hoznak létre - jegyezte meg.
Külön figyelnek arra, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. Egy olyan rendszer, amely a szállításban részt vevő járműveken keresztül képes lemérni a hulladék mennyiségét és a fogyasztót a mennyiség függvényében terheli, sok előnnyel jár, például a szemét visszafogására ösztönöz, ugyanakkor nem biztos, hogy megfizethető - fejtette ki Sitányi László.
Uniós szinten a legoptimálisabban működő hulladékgazdálkodási rendszerek Németországban és Svájcban vannak, de léteznek jó példák Spanyolországban, Észak-Olaszországban és a balti országokban is. A jól működő szisztémáknál kulcskérdés, hogy legyen elegendő forrás a rendszer működtetésére, ugyanakkor a kommunikáció is fontos része a feladatnak, a hulladékgazdálkodás a polgárok aktív részvétele nélkül nem működik.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt a kormány is bőven támogatta: 2018-ban félmilliárd forintot utaltak a szervezetnek, valamint 1,5 milliárd forint értékű villaépületeket engedtek át a számukra. Az iskolákban újonnan kötelezővé vált fenntarthatósági tantárgy anyagait is az alapítvány dolgozta ki.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező