Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára november 27-én, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Peter Harrolddal, a Világbank Közép-Európáért és a balti országokért felelős országigazgatójával.
A megállapodás célja, hogy újszerű tartalommal töltse meg a Világbank és Magyarország immár 30 éves múltra visszatekintő kapcsolatait, amelynek keretében a régió más országaihoz hasonlóan kihasználjuk a világbanki tagságunkból fakadó előnyöket, élünk a Világbanknál meglévő széleskörű tudásbázis és szakértői kapacitás adta lehetőségekkel, amelyek a kormányzati döntéselőkészítés folyamatában és az intézkedések végrehajtásakor is hasznosíthatók - fogalmaz az NGM közleménye.
A megállapodás értelmében a Világbank szakértői együttműködés keretében támogatja a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott strukturális kormányzati intézkedések végrehajtását. Az együttműködés elsősorban a következő területeket célozza meg: a költségvetési és egyes szektorális politikákra vonatkozó stratégiák, növekedési stratégiák, a nyugdíjrendszert érintő elemző munka, pénzügyi szektor fejlesztése (részben az euróövezeti pénzügyi válság hatásainak kezelésével összefüggő területek), roma integráció, az államigazgatás kapacitásfejlesztése, továbbá az EU alapokból és a hazai fejlesztési forrásokból megvalósított programok monitoringja és értékelése.
Magyarország a Világbank ún. graduált státuszú tagországa, így az EU-tagországok többségéhez hasonlóan immár nem veszi igénybe a bank pénzügyi erőforrásait, ugyanakkor támogatóként részt vesz a szegénység csökkentését célzó globális programokban. Hasonló együttműködési programmal rendelkezik a régióból többek között Szlovákia és Lettország, továbbá Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovénia is igénybe veszi a bank tanácsadási szolgáltatásait - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett