Ukrajna nem hagyta jóvá az autópálya magyar-ukrán határmetszési pontját, így amíg ez nincsen meg, addig nem lehet elindítani a munkálatokat. Az államtitkár hangsúlyozta, az építéshez szükséges minden engedélyt be fognak szerezni és a tervezési munkafázis is elkezdődik.
Az M3-as sztrádából Záhony irányába leágazó M34-es gyorsforgalmi út tervezésével kapcsolatban Tasó László azt mondta, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 38 kilométer hosszú szakasz előkészítését. Az autópálya kiépítéséhez szükséges forrásokat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozzák. A belföldi úthálózat fejlesztésére kitérve elmondta, egy 69 milliárd forint értékű országos útfelújítási program eredményeként például Komárom-Esztergom, Fejér és Pest metékben adtak át az elmúlt napokban elkészült útszakaszokat. A következő időszakban tizenkét helyszínen lesznek műszaki átadások, emellett 142 helyen folynak munkálatok.
Magyarország a következő évre 100 milliárdos útfelújítási csomagot tervez, amelyben az egyszámjegyűtől az ötszámjegyű utakig szerepelnek rekonstrukciók. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 45 kilométernyi út újul meg 5,43 milliárd forintból, ez a legmagasabb összeg a megyék tekintetében.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön