Makrogazdasági szinten már tavasz óta a csapból is az folyik, hogy a járvány után meglódul az infláció, emellett a sütőipari szakmai szervezetek is (szokás szerint) a liszt jelentős drágulását vetítették előre - írja a G7 fogyasztói kosárának elemzése alapján. A sokakat érdeklő kérdés azonban mindig az, hogy ez mikor és milyen mértékben jelenik meg az üzletekben.
A hírportál sajtómunkásai szeptember 30-án az Aldiban tapasztalták először azt, hogy egy év változatlanság után 119-ről hirtelen 149 forintra emelkedett a liszt ára, vagyis a tavalyinál sokkal nagyobbat, 25 százalékot ugrott. A Lidlben, a Penny Marketben és a Tescóban szeptember utolsó napján ugyan még találtunk 119 forintos lisztet (talán a megmaradt készletek kiárusítása folyik), de október elejére már a Lidlben is 149 forintba került a liszt.
Ugyanakkor a liszt (nyilvánvalóan nagykereskedelmi szintről érkező) drágulása három népszerű alapvető pékipari terméknél, a félbarna kenyérnél, a zsemlénél és a kiflinél még nem mutatkozik meg. A kenyér kilójának ára a három diszkontláncban (Aldi, Lidl és Penny Market) továbbra is 249 forint, a Tescóban pedig változatlanul 259 forint. A kakaós csiga sem mozdult meg, a négy üzletben továbbra is 1056 és 1112 forint között mozog egy kilóra vetítve.
Ezeken kívül csak egy olyan termék van a G7 fogyasztói kosarában, amely lisztes alapon készül: a spagettitészta. A hírportál minden hónapban az akció nélküli durumtészta egy kilóra vetített árát jegyzi fel, és ha esetleg többfajta vagy többféle kiszerelésű termék van, akkor mindig a legolcsóbbat nézi. Ezek alapján a négy boltban az árak eddig forintra megegyeztek, most azonban hirtelen szétszóródtak: Aldi 518 forint, Lidl 438 forint, Tesco 418 forint, Penny 338 forint
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá