A közlemény szerint négy szakaszon elsőfokú, haton másodfokú a belvízvédelmi készültség. Csaknem négyezer hektár vetés, háromezer hektár szántó, 2800 hektár rét és legelő, több mint ezer hektárnyi egyéb terület került víz alá.
Az igazgatóság területén jelenleg 41 szivattyútelep üzemel, ezek közül nyolc folyamatosan. Március 5. óta csaknem 33 millió köbméter vizet emeltek át. Öt belvíztározóban hárommillió köbméter belvizet tartanak vissza. A belvízi védekezésben vasárnap 165 ember vett részt.
Március végéig a belvízhelyzet romlása várható, februárban ugyanis a sokéves csapadékmennyiség mintegy kétszerese, márciusban eddig az átlagosnál 10 milliméterrel több, 40-50 milliméternyi csapadék hullott az igazgatóság területén.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása és a hóolvadás kisebb árhullámokat indított el. A Berettyó vízállása román területen vasárnap hajnalban meghaladta az elsőfokú szintet, majd apadásba kezdett. Ugyancsak jelentősebb, de készültségi szint alatti vízszintek alakultak ki a Fekete-Körösön.
A vízügyi igazgatóság egyelőre újabb - készültségi szintet elérő - árhullám kialakulására nem számít a Körösök területén.
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat