Banai Péter Benő elmondta: jelentős hangsúlyt kívánnak helyezni a munkaerő-piaci lépésekre. Ilyen az egyre több területen, ágazatban meglévő szakképzett munkaerőhiány pótlása, illetve a foglalkoztatás további növelése.
Megerősítette, hogy 2016-ban továbbra is stabilitás jellemzi az államháztartást, ami a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhető, így például a foglalkoztatottság növekedésének, a reálbérek emelkedésének, illetve a fogyasztás bővülésének. Így ugyanis növekednek a költségvetés foglalkoztatáshoz, illetve fogyasztáshoz kapcsolódó különféle bevételei.
A lehetséges költségvetési mozgástér mértéke számos további tényező függvénye - tette hozzá Banai, aki szerint az idén a kormány továbbra is 2,5 százalékos GDP-növekedést vár.
Legolvasottabb
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy