A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kabinet úgy döntött, hogy engedélyezi mintegy 20,5 milliárd forint felhasználását a 2013-as költségvetési maradványösszegekből. Ebből azonnali hatállyal több mint 19,7 milliárdot csoportosítanak át a Kliknek, 550 millió forinttal pedig a hit- és erkölcstan oktatását támogatják.
A kormány egyúttal rendelkezett a Klik kiadásainak felülvizsgálatáról. Ennek alapján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek október közepéig javaslatot kell tennie a központ idei működéséhez, a likviditásának az év végéig történő fenntartásához szükséges további forrás biztosítására.
A költségvetés csaknem 500 milliárd forintot biztosított 2014-re a Kliknek. Idén jauárban az Index nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyet Szabó Balázs volt miniszteri biztos készített a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és annak elnöke tevékenységéről. A tavaly novemberi keltezésű összegzés hibás gazdasági döntésekről számolt be és személyesen az elnököt hibáztatta a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért, valamint a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is - derült ki a cikkből.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat