A kisebbik kormánypárt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a hazai gazdaság stabil és kiszámítható működéséhez elengedhetetlen egy korrekt együttműködés a nemzeti bank és a kormányzati szereplők között.
Minderre garancia lehet Varga Mihály személye is, aki továbbra is a magyar emberek érdekeit tartja majd szem előtt, miközben az EU támasztotta elvárásoknak képes lesz megfelelni az ország - olvasható a KDNP állásfoglalásában.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére, akit Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter vált a Nemzetgazdasági Minisztérium élén.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező