A KSH május végén közzétett előzetes adatai szerint az idei év első három hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban regisztrált értéket, s ezzel jelentősen elmaradt a piaci elemzők 3,3 százalékos várakozásától. A negatív meglepetésként értékelt adatot a meglepően kedvező – 8,6 százalékos bővülésről beszámoló – beruházási statisztika csak részben tudta feledtetni, főleg miután az invesztíciók dinamikus bővülését nagy részben az erőteljes állami szerepvállalás magyarázta. Az elemzők többsége szerint a belföldi felhasználás bővülése meghaladta a GDP növekedési ütemét, aminek következtében az első negyedév nettó importnövekedést hozott. Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő szakértője úgy véli, hogy a belföldi felhasználáson belül is változott a komponensek aránya, ami elsősorban a költségvetési transzferek jellegének változásából adódik. A büdzsén belül a beruházási transzferek visszaszorultak a jövedelmi transzferekhez képest, ami strukturális romlást okoz – vélekedik Nagy. Az elemző úgy látja, az év egészében akár 7 százalékkal is bővülhet a háztartások fogyasztása, ami a GDP várható növekedésének megközelítőleg a duplája. Hasonló véleményt fogalmazott meg Kovács György, a DZ Bank szakértője, aki az első negyedévre a háztartási fogyasztás 6 százalék fölötti bővülését prognosztizálja. Az invesztíciók növekedése az első negyedévben ugyan viszonylag dinamikus volt, de az elemzők szerint ez a tavalyi építési támogatások utóhatása. A pesszimista szakértői becslésekben az import dinamikája 1,5-2,0 százalékkal haladja meg az exportét, de akad olyan elemző is, aki szerint a kivitel kevésbé esett vissza, mint a behozatal. A GDP termelési oldalán belül a legerőteljesebb növekedést feltehetően az építőipar és a szolgáltatások mutatják, míg a feldolgozóipar átlagos, a mezőgazdaság pedig átlag alatti növekedést produkált. Kovács prognózisában 10 százalékos építőipari, 3 százalékos feldolgozóipari és 4 százalékos szolgáltatás-növekedés szerepel. A prognózisok értelmében a 2,9 százalékos adat jelenti az idén a mélypontot, a következő negyedévek ennél magasabb dinamikát hoznak. Az elemzők várakozásai szerint 2002 egészében a bruttó hazai termék 3,4-4,0 százalékkal bővül, és már a második negyedév is 3 százalék fölötti dinamikát hoz. A KSH pénteken teszi közzé a részletes GDP-statisztikát.