A szverdlovszki területen, egy kis faluban temették el az Ukrajnában elesett Danil Jermolenko gépesített lövészzászlóalj 18 éves katonáját. A temetésről készült fotót a VKontakte oldalon (az orosz Facebook-on) tette közzé a járási közigazgatás, a posztot pedig az orosz Mediazona vette észre.
A lap szerint a 2006-os születésű Danil Jermolenko az eddigi legfiatalabb orosz katona, aki életét vesztette az Oroszország által Ukrajnában kirobbantott háborúban.
A Mediazona egy független portál, a BBC oroszországi projektje, helyi önkéntesek együttműködésével. Ők a háború kezdete óta összesítéseket készítenek arról, hogy eddig hányan veszíthették életüket az ukrajnai háborúban.
A portál szerint már korábban is volt rá példa, hogy 18 éves katonák haltak meg a fronton, ám Danil Jermolenko korábban született, mint a többiek.
Danil Jermolenko egy rohamosztagban szolgált, és április 6-án indult bevetésre a donyecki területen lévő Berdics faluba, majd egy idő után nem adott magáról életjelet. Az orosz védelmi minisztérium május elején jelentette be, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a falut.
Becsléseik arra jutottak, hogy 2023 decemberéig legalább 75 ezer ember hunyt el Ukrajnában.
Váratlan fordulat: Putyin tűzszünetet akar Ukrajnában
Több orosz forrás szerint Vlagyimir Putyin készen áll a tűzszünetre. Mindezt azonban erős feltételekhez kötötte, amelyekre ha Kijev és a Nyugat nem reagál, a harcok sem állnak le.A részletekről ITT írtunk bővebben.Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok