A 21 Kutatóközpont január-február fordulóján készített kutatása szerint a teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 10, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 16 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt. A teljes népesség körében a Tisza 35, a Fidesz 28 százalékon áll, a decemberi 8 százalékhoz képest a különbség minimálisan mérséklődött.
Török Gábor szerint, miután a 21 Kutatóközpont 2024-ben készítette a legpontosabbnak bizonyult mérést, érdemes kiemelt figyelemmel követni az adataikat. A politológus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézet adatai valójában közel egy éve szinte semmit sem változnak.
„A Tisza és a Fidesz is ott áll két és fél hónappal a választás előtt, ahol tavaly tavasszal álltak” – jegyezte meg. „Aki még nagy kilengéseket, fordulatokat vár áprilisig, annak ezt is számításba kell vennie” – írta Török Gábor, aki megjegyezte azt is, hogy az állandóság nem csupán a biztosan szavazók körében látszik, hanem a teljes népességben is (2025. április: Tisza 34, Fidesz 28 – 2026. február: Tisza 35, Fidesz 28).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok