Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter pénteken a Telegramon.
A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók.
Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR)
azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője
– közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A kormány 2022. február 16-án nevezte ki Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat élére. Ezután azonban kiderült, hogy anyósa, Tamara Kricko három lakás tulajdonosa lett a nyugat-ukrajnai Rivnében, és elrendelte egy drága nyaralóház építését is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett