Kétségét fejezte ki Donald Trump amerikai elnök szombaton afelől, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő valóban szeretné-e befejezni a háborút Ukrajnában, és Oroszország elleni újabb szankciókat helyezett kilátásba.
„Semmi nem indokolta, hogy Putyin rakétákat lőjön civilek lakta területekre, városokra és falvakra, miként azt tette az elmúlt napokban”
– idézi az MTI Trump a Truth Social közösségi oldalon tett bejegyzését. Az amerikai elnök útban hazafelé Rómából posztolt, ahol a Ferenc pápát búcsúztató szertartáson vett részt. Hozzátette:
ez arra a feltételezésre készteti őt, hogy az orosz elnök talán nem akarja befejezni a háborút, „csak húzza az időt”.
Újabb szankciók jöhetnek
Trump bejegyzésében felvetette, hogy
a helyzetet talán „más módon”, Oroszországgal szembeni újabb szankciók bevezetésével kellene kezelni.
Ismételten bírálta demokrata párti elődeit – Barack Obama és Joe Biden volt amerikai elnököt –, és leszögezte, hogy semmi köze sincs „ehhez az esztelen háborúhoz”.
„Ez az első naptól kezdve vesztes háború volt, nem lett volna szabad megtörténnie, és nem is történt volna meg, ha akkor én vagyok az elnök. Most egyszerűen próbálom eltakarítani a rendetlenséget, amit Obama és Biden hagytak hátra nekem” – fogalmazott bejegyzésében.
Donald Trump szombaton a Vatikánban villámmegbeszélést tartott Volodimir Zelenszkij elnökkel. A várakozásokkal ellentétben végül nem került sor egy második, hosszabb eszmecserére , Szerhij Nyikiforovnak, az ukrán elnök sajtótitkárának szavai szerint a két elnök feszített programja miatt.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban