A WHO szerint az eddig ismert több mint 5000 halálos áldozat a valóságban akár a 20 ezret is meghaladhatja. Az első 7,8-as erősségű földrengést 9 órával később, már egy 7,5-ös követte. A jelenlegi 200 feljegyzett utórengést leszámítva a becslések szerint az elkövetkező pár hétben, hónapban még észlelhetnek rengéseket – írta a Nature. Tóth László szeizmológus szerint ezek az utórengések még évekig is eltarthatnak.
A mentéseket nem csak a további utórengések, hanem a napok óta tartó kedvezőtlen időjárási körülmények is nehezítik, hiszen a 5 Celsius-fokos hőmérséklet, illetve az egymást folyamatosan váltogató havazás és esőzés nem igazán javít a körülményeket.
Az utak már így is sok helyen járhatatlanok, azonban egy közelgő hóviharra is figyelmeztetett a Care nevű segélyszervezet. Egy földrengés által sújtott területen, a fagyponthoz közeli hőmérséklet nem csak az eltűntek esélyét rontja, hanem a mentési folyamatokat is lelassítja.
Súlyosak a gazdasági hatásai is a földrengéseknek
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának