Az 58 éves David Smith-t, aki nyolc évig dolgozott a diplomáciai képviseleten, 2021 augusztusában vette őrizetbe potsdami otthonában a német rendőrség, miután a vizsgálat szerint 2020 májusától több ízben államtitoknak minősített dokumentumokat adott át a berlini orosz nagykövetség katonai attaséjának.

A vád szerint a Smith által összegyűjtött és Oroszországnak kiadott információk a brit köztisztviselői kar egyes tagjainak személyes adatait – lakcímüket, telefonszámukat, tevékenységi területüket – tartalmazták.

Smith emellett a berlini brit nagykövetség működéséről is adatokat szolgáltatott az orosz katonai attasénak.

Nyolc vádpontban bűnösnek vallotta magát

A londoni központi büntetőbíróság (Old Bailey) bírói tanácsa előtt lezajlott, novemberben kezdődött perben az ügyészség nyolc vádpontot terjesztett elő David Smith ellen a brit államtitoktörvény alapján, és Smith mind a nyolc vádpontban beismerte bűnösségét.

Az ügyészség szerint a vádlott „vehemensen gyűlölte hazáját”, különösen feldühítette például, amikor a brit nagykövetség az LMBTQ-közösség támogatásának jelképeként szivárványzászlót tűzött ki.

A vádhatóság részéről elhangzott az is, hogy Smith Oroszországba vagy Ukrajnába akart költözni.

Brit- és nyugatellenes, és oroszpárti

Az Old Bailey tanácsvezető bírája a pénteki ítélethirdetés indoklásában kiemelte, hogy Smith gondosan és módszeresen videófelvételeket készített a berlini brit nagykövetségen belül, és e felvételek komoly mennyiségű kényes adatot tartalmaztak, köztük a nagykövetségi munkatársak nevét és lakcímét.

A bíró megállapította, hogy a volt biztonsági őr tevékenysége nagy károkat okozott, bár e károkozás mértéke nem volt a lehetséges legnagyobb. Ennek azonban csak az volt az oka, hogy Smith nem fért hozzá a legmagasabb titkosítási kategóriájú brit katonai adatokhoz és hadfelszerelési részletekhez.

A bíró tényként jelentette ki, hogy David Smith pénzt kapott az oroszoktól tevékenységéért, bár ezt a volt nagykövetségi őr a büntetőperben végig tagadta.

Az ítélet indoklása szerint ezek a pénzek nem voltak elégségesek teljes életmódváltásra, de arra igen, hogy jelentősen növeljék Smith büntethetőségét.

A bíró azt is megállapította, hogy David Smith britellenes és nyugatellenes nézeteket hangoztatott, és bűncselekményét azért követte el, hogy segítse Oroszországot, amely ez idő szerint nem ápol baráti kapcsolatokat Nagy-Britanniával.

Mindezek alapján az Old Bailey büntetőtanácsa 13 év és két hónap szabadságvesztésre ítélte a berlini brit nagykövetség volt biztonsági őrét.