A magyar kormányfő a találkozót követően a közmédiának adott interjújában azt mondta, a soros uniós elnökség apropóján a francia-magyar kétoldalú kapcsolatokról és az EU következő fél évéről tárgyalt a francia államfővel.
Mint Orbán Viktor mondta, Párizs is jóváhagyta, hogy a magyar elnökség alatt az európai gazdaság versenyképességéről szóljon a következő fél év Európában – írja az MTI.
Kapcsolódó
Elmondta azt is, hogy szóba került a Nyugat-Balkán bővítése is. A miniszterelnök úgy értékelt, hogy itt tizenöt éve várnak országok arra, hogy az unióba beléphessenek, ami szerinte helytelen, rossz és „talán megalázó is”.
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy örömmel nyugtázták Macronnal a francia-magyar kapcsolatok fejlődését és abban maradtak, hogy ezeket tovább fogják erősíteni.
Oszkó Péter: Orbánék egy aranykor közepette értek el eredményeket
Az Orbán-kormány valóban jobb egyes gazdasági mutatókban, mint a korábbi kormányzatok, de fontos megvizsgálni, hogy ezeket az eredményeket milyen környezetben érte el Oszkó Péter szerint. A korábbi pénzügyminiszter az Economx Exclusive című műsorában Pogátsa Zoltánnak arról is beszélt, egymástól függetlenül két kormány is pont belecsúszott ugyanabba, hogy amikor eljön a válság, nincsenek tartalékok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak