Nápoly, a Vezúv és Pompeji közelében található a Camp Flegrei vulkáni kaldera. A változékony tájat az elmúlt napokban több földrengés is megrázta, emiatt pedig a tengerparti Pozzuoli városának több száz lakóját, valamint egy női börtön rabjait is evakuálták kedden.
Az olasz kormány felkészült a nagyobb katasztrófára, mintegy 500 millió eurót különített el evakuálásra, valamint biztonsági beavatkozásokra – írja az Euronews.
Ugyan Nápolyban is érezni lehetett a rengéseket, azonban sem nagyobb károkat, sem sérüléseket nem okozott. Kitörés esetén a vörös zóna Pozzuoli és Bacoli városát foglalja magában, ahogy Nápoly néhány külvárosa is, mint Chiaia és Vomero.
A dél-olaszországi város többi része, amelyek a kitörés során jelentős vulkáni hamuhullás veszélyének kitett területek, sárga zónában fekszenek, míg a Vezúv és Pompeji is a sárga zónán kívül esnek.
A brit külügyminisztérium azt tanácsolja az utazóknak, hogy kitörés esetén kövessék a helyi hatóságok utasításait. Hozzáteszik, ha valaki vörös vagy sárga zónákba tervez látogatást, akkor tájékozódjon a legfrissebb információkról a Polgári Védelmi Ügynökség felületeiről.
Erős a nosztalgiahangulat Nápolyban: újraéledt az utcai maffiaharc
A nápolyi rendőrség bejelentése szerint péntek reggelig öt személyt vettek őrizetbe. Több házkutatást tartottak, és fegyvereket foglaltak le.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Egy újabb kutatás szerint veszített lendületéből Magyar Péter pártja
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora