Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a távirati irodával.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonú szervezőcéggel, illetve a hajó legénységével, akik a magyar diplomáciai segítségnek és koordinációnak hála a megfelelő mennyiségű üzemanyag vételezése után Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt.
Hangsúlyozta, hogy sikerrel véget ért az érintettek evakuálása, ugyanis a percekben megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz.
Az érintetteket a kairói magyar nagykövetség diplomatái várták a kikötőben. A magyarokat a nap folyamán Kairóba szállítják át konzuli segítséggel, és várhatóan már vasárnap haza tudnak térni Budapestre.
Tehát ez egy magyar vezetésű, többnemzeti evakuációs művelet volt, amelyért több ország helyi diplomatái is már kifejezték a köszönetüket számunkra
– fogalmazott a miniszter.
Szijjártó Péter kiemelte: „nyolc magyar állampolgárról tudunk, akik még Szudánban vannak, velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk”.
„Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani” – mutatott rá. Illetve tudatta, hogy a kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, akiknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és szintén terveznek evakuációs műveleteket, és amennyiben valaki meg tud indulni, akkor a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.
A miniszter végül leszögezte, hogy a fejleményeket figyelemmel követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek biztonságba helyezéséért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők