Többféle polimert és gumit találtak a Japán legnagyobb hegyét, a Fudzsi-hegyet és a Oyama-hegyet körülvevő felhővízben. Az Environmental Chemical Letters folyóiratban közzétett tanulmány azt mutatja, hogy a műanyagszennyezés már beszivárgott a Föld legtöbb ökoszisztémájába.
A további kutatásoknál műanyagdarabkákat találtak a bolygó legtávolabbi pontjain és az emberi test legintimebb részein, beleértve a vért, a tüdőt és a terhes nők méhlepényét.
A kutatók tudomása szerint ez az első olyan tanulmány, ami levegőben szálló mikroműanyagokat mutat ki a felhővízben a szabad troposzférában és a légköri határrétegben – írja az Euronews.
A felhővizet a két japán hegy csúcsán gyűjtötték 1300-3776 méter közötti magasságban, a Föld légkörének legalsó rétegében. Ezután fejlett képalkotó technika alkalmazásával mutatták ki, hogy a felhők literenként 14 műanyagdarabot tartalmaztak, amelyek mérete 7 és 95 mikrométer között változott; ez valamivel több, mint egy emberi hajszál átlagos szélessége, ami 80 mikrométer.
Ugyan a műanyagok hidrofóbok, ám ha sokáig vannak kitéve ultraibolya fénynek, akkor hidrofillé válnak a szerzők magyarázata szerint. Megjegyzik, hogy a polimerek bősége egyes mintákban azt mutatja, hogy a felhőjég és a víz kondenzációs magjaként működhettek – ezek olyan apró részecskék, amelyeken a légkörben a vízgőz kondenzálódik, vagyis elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhők kialakuljanak.
A tudósok összegzése szerint a magaslégköri mikroműanyagok befolyásolhatják a felhőképződést, ami módosíthatja az éghajlatot.
Plasztikus problémák: így szabadulunk meg a műanyagtól
Alapos átalakulás előtt áll az európai műanyagipar: a cégeknek és a lakosságnak is fegyelmezettnek kell maradnia a jövőben.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat - mikor jön itt is a háború?
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Végre kiderült, mikor nyithat állandó jelleggel az állatkert biodómja, és mi lesz benne
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Már közel hétszázezres a fizetése az átlag magyarnak, friss számokat hozott a KSH