Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.
A szentszéki szóvivő azt közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli Klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd.
Kapcsolódó
Szívből köszönöm imáitokat, melyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm
- fogalmazott a pápa olaszul.
Február 14-i kórházba kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét.
A 88 éves egyházfőt a római Gemelli Klinikán kezelik, ahol tüdőgyulladással diagnosztizálták az idős egyházfőt. Ferenc pápa esetében különösen veszélyes ez a korkép, nemcsak életkora, hanem amiatt is, mert fiatalon eltávolították a tüdejének egy részét.
A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette.
Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja pro-prefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte - írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az