A Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség (ISU) szerint a Maros megyei üdülővárosban 11 óra körül riasztották a rohammentőket (SMURD) medvetámadás miatt.
A ragadozó egy, a város területén lévő juhakolnál támadt rá egy 36 éves férfira, annak bal karját harapta meg több helyen. A férfi állapota stabil, a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították.
A Maros megyei rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben testi sértés miatt, a rendőrök vizsgálják a támadás körülményeit, amihez a csendőrség segítségét kérték.
Háromból két randalírozó medvét kaptak el
Erdélyben és más romániai megyékben az elmúlt hetekben jelentősen nőtt a lakossági bejelentések száma, amelyek szerint lakott területen láttak medvét.
Marosvásárhelyen a hatóságoknak kedden sikerült befogniuk két állatot a Somostetőn, az állatkert közelében február közepe óta rendszeresen észlelt három nagyvad közül
– írta közösségi oldalán Soós Zoltán polgármester. A két befogott védett állatot áttelepítik, a harmadikat még keresik a hatóságok.
Egy hét, hét medveriadó
Hargita megyében az elmúlt héten hét esetben riasztották a lakosságot medvék jelenléte miatt, kilenc településen látták felbukkanni a nagyvadat. Több vidéki településen, Balánbányán és Csíkszeredában, Csíksomlyó térségében láttak medvét lakott területen a helyiek.
Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter a múlt héten ismertette a romániai medveállomány felmérésének eredményeit:
- az országban 7536 és 8093 között lehet a vadon élő barnamedvék száma.
- Egyes térségekben a medvepopuláció sűrűsége jóval nagyobb, mint máshol.
A tárcavezető elmondta, hogy szigorítják a megelőző intézkedéseket, idén például 426 védett állat kilövésére adnának engedélyt, ami háromszorosa a tavalyi kvótának.
A román kormány megelőző intézkedésként villanypásztor felszerelésére is támogatást nyújt a gazdáknak, közbirtokosságoknak, cégeknek, állami intézményeknek.
A környezetvédelmi alapból biztosított támogatás keddtől igényelhető.
Tavaly télen, december közepén jelentették a szovátai lakosok, hogy egy medve járja az utcákat. A tömbházak között futkározó medvét a rendőrségnek sikerült elüldöznie, miután a medve benézett a fürdőtelepre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel