Frissítés:
Sergio Roberto De Carvalhoval szemben a Brazil Szövetségi Köztársaságban vádat emeltek kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, azonban ezen eljárás jelenleg is folyamatban van, marasztaló ítélet vele szemben nem született. Ezen felül a közokirat hamisítás tárgyában az érintett jogi képviselőjének tájékoztatása szerint az eljárást megszüntették, amit ügyészségi megszüntető okirattal igazolt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót”, aki a szervezetének vezetésével 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős.
A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt – írja a rendőrség.
A magyar hatóságok 2022 júniusában értesültek arról, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat,
a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) és a KR NNI munkatársai – több ország részvételével zajló műveletben – beazonosították tartózkodási helyét, majd a Terrorelhárítási Központ munkatársai hat órán belül elfogták.
Budapesten őrizték
A bandavezér ellen Magyarországon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirathamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. A férfi egyébként évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd legalább tíz álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak.
Elfogása után a „drogbáró” kiadatási őrizetben volt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Kiadatása hosszas egyeztető eljárást követően csütörtökön történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával.
Varga Judit kezében a „brazil Escobar” további sorsa
Az igazságügyi miniszter kiadja a tavaly Magyarországon elfogott drogbárót, Sergio Roberto de Carvalhót, majd arról dönt, hogy a kábítószer kereskedőt a három elfogatóparancsot kiadó állam közül melyiknek adja ki. Bővebben>>>A TEK-esek kísérték a ferihegyi repülőtérre
A NEBEK, a TEK, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Nemzeti Nyomozó Iroda pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil férfi átadását.
A férfit a büntetés-végrehajtási intézetből lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
A TEK gépfegyveres munkatársai kísérték, a szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat rendőrségi helikopterrel is biztosították.
A KR NNI célkörözési fejvadászai a férfit a reptér egy hermetikusan lezárt részén adták át a belga rendőrségnek. A belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását, és az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)