Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter látogatásának egyik célja, hogy megmutassa, Washington elkötelezett a katonai jelenlét fenntartása mellett, 20 évvel az Egyesült Államok vezette háború után, amely megdöntötte Szaddám Huszein uralmát.
A 2003-as Öböl-háborúban iraki civilek tízezrei haltak meg, és instabilitás alakult ki az országban, majd 2011-ben, az amerikai csapatok nagyrészének kivonása után megvetette a lábát az országban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely Irak egy részét teljesen ellenőrzése alá is vonta. Az Iszlám Állam uralmát végül szintén nemzetközi katonai koalíció számolta fel.
A védelmi miniszter Joe Biden amerikai elnök kormányának legmagasabb rangú tisztviselője, aki Irakba látogatott az utóbbi időben. Austin hangsúlyozta, azért érkezett, hogy megerősítse az amerikai-iraki stratégiai partnerséget, miközben az ország egyre biztonságosabbá, stabilabbá és függetlenebbé válik.
Az Egyesült Államok jelenleg 2500 katonát állomásoztat Irakban – és további 900-at Szíriában –, hogy tanácsadással és segítségnyújtással támogassa a helyi csapatokat az Iszlám Állam fegyveresei elleni harcban, akik „kalifátusuk” bukása után gerilla harcmodorra álltak át, és rendszeresen követnek el terrortámadásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Beköszöntött az aranykor, gigászi beruházást hozott az amerikai cég
Nem csitul a helyzet Romániában, ezt nem fogják sokáig jó szemmel nézni a helyiek
Brüsszel bekeményít: eltűnhet a 150 eurós vámmentesség az online rendelésekre
Új szintre lépett a pénzügyi tudatosságunk
Kényszerleszállást hajtott vége az egyik magyar Gripen
Új szupergyors buszjárat indul Budapesten: tíz perccel hamarabb érhet a belvárosba
Így vezetik be a 14. havi nyugdíjat, ezzel játszhatják ki az oroszok a szankciót, soroznak a németek
Nagy változás - kihúzták a 65 év felettieket a szűrővizsgálatokból
A kormányzat szerint másodlagos, ha esetleg a Mol üzleti húzásával játszhatják ki az oroszok a szankciót