A gyógyszerpiac is érintett a fogyasztószerek kutatásában és kidolgozásában. Ezeket az általában csak receptre kapható és állandó orvosi felügyelet mellett szedhető gyógyszereket a súlyosan elhízott és emiatt például szív- és érrendszeri vagy cukorbetegségben szenvedő betegek kezelésére fejlesztették ki. Vagyis ezek a szerek a legkevésbé sem a nyári fogyókúrához valók, általában 35-ös testtömegindex felett szedhetők. Ez egy 160 centiméter magas ember esetében 90 kilót jelent.
Alapvetően háromféle hatóanyaggal dolgoztak a kutatók. Az egyik az orlisztát, amely meggátolja, hogy a vékonybélben felszívódjon a zsír, a másik a szibutramin, amely a központi idegrendszerre hatva csökkenti az éhségérzetet és segíti a teltségérzet kialakulását. A harmadik anyag a rimonban, amely a két hatást ötvözi. Ezek a gyógyszerek viszonylag újak, egyelőre csak rövid távú hatásuk ismert, azt azonban nem lehet tudni, mit okoznak akár öt-tíz évvel a szedésük után.
Ugyanakkor egyes kockázatok már röviddel a gyógyszerek piacra dobása után ismertté váltak. A rimonban hatóanyagot tartalmazó gyógyszert ugyanis 2006-os bevezetését követően tavaly év végén visszavonta a gyártója. Ennek az volt az oka, hogy a betegek depresszióra való hajlama jelentősen nőtt, vagyis a tabletta valós pszichiátriai kockázatot jelentett.
A vényre kapható orlisztáttartalmú gyógyszerek mellett az év elején jelent meg a piacon az első olyan szer, amely bárki számára recept nélkül is hozzáférhető - persze hatóanyaga nem olyan dózisú, mint a vényköteles gyógyszer esetében és nincs mellékhatása.
Azt azért tévedés lenne hinni, hogy elég pusztán a tablettát bevenni, és már csak várni kell a csodát, a gyógyszer hatása ugyanis csak kiegészítheti az egyébként folytatott diétát. Annál is inkább érdemes betartani a zsírszegény és csökkentett kalóriabevitelre épülő diétát, mert ellenkező esetben kellemetlen hatásokkal kell számolni. Ennek az az oka, hogy a hatóanyag lényege a zsírfelszívódás meggátolása, vagyis ha a szervezetbe túlzott mennyiségű zsír kerül, akkor az ki is ürül onnan.