Balatonfüreden, Siófokon és Budapesten összesen több milliárd forint értékű ingatlanfejlesztésekbe kezdett a Masped-csoporthoz tartozó Masped Capital Rt. - mondta Gáspár Tamás, a társaság vezérigazgatója. A tervek szerint jövő év júniusáig befejezik a balatonfüredi görög falut. A mintegy 900 millió forintos beruházás megvalósítását az tette lehetővé, hogy a Masped közvetítésével peren kívüli egyezség született a korábbi tulajdonos Intell RB Rt. felszámolója, a Kossuth Holding Rt. és a tulajdonosokat képviselő Görög Falu Kft. között a terület további sorsáról. (A Görög Falu Kft.-nek a helyi önkormányzaton kívül az a 73 kisbefektető - többségében helyi kereskedő - a tulajdonosa, akik közül több mint 60 már egy évtizeddel ezelőtt a teljes reá eső vételárat befizette.) A Kossuth Holding elismerte a kereskedők tulajdon- és földhasználati jogát, s még az év elején megállapodás született arról, hogy a város szégyenfoltjának számító létesítmény a tulajdonjog fenntartásával egy opciós szerződés keretében értékesíthető. Ezt követően a Masped Capital által még idén áprilisban a beruházásra létrehozott Masped Annagora Kft. a felszámolótól megvásárolta a több mint héthektáros ingatlant. A vezérigazgató elmondta: már hozzá is kezdtek az elavult közműhálózat rekonstrukciójához, illetve továbbépítéséhez. A jövő nyárig egy olyan üzletpontot kívánnak megvalósítani a területen, amelyben helyet kap 115 zárt elárusítóhely, 170 félig nyitott sátorhely, két nagy és öt kisvendéglő, valamint egy sörsátor és egy élelmiszer-áruház is. A Masped garanciát vállalt arra, hogy a kistulajdonosok már a jövő évi főszezon előtt birtokba vehetik üzleteiket az Annagora bevásárlóközpontra keresztelt ingatlanban. Ugyancsak a Masped tavasszal létrehozott cége valósítja meg azt a közel 1,4 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztést, amelynek keretében a görög faluval szomszédos 3,3 hektáros részen aquaparkot hoznak létre. A terület megvásárlására a tulajdonos önkormányzattal már opciós szerződést kötött a Masped. Az Annagora Víziparkban - amely várhatóan 2005 nyarára készül el - többek között szörfpályákat és egy különleges gyorsfolyót is kialakítanak. A kiviteli terveket már egyeztették a szakhatóságokkal, így a beruházás megvalósításának nincs akadálya - tette hozzá a vezérigazgató. A Masped milliárdos ingatlanfejlesztésbe kezdett a Balaton déli partján, Siófokon is. A cég a közelmúltban 25,99 százalékos tulajdonrészt szerzett a siófoki székhelyű Hotel Azur Szállodaipari Rt.-ben, illetve egy opciós szerződés szerint 2004. november 30-ig lehetőségük van arra, hogy tulajdoni hányadukat 50,77 százalékra növeljék. A Hotel Azurt 2004 májusára négycsillagos szállodává fejlesztik. A hotelhez tartozó több mint 8,5 hektáros területen wellness-centrumot és konferencia-központot is kialakítanak. A fejlesztés után a szállodának több mint 200 kétágyas szobája és 16 lakosztálya lesz. A medencéket rendszeresen gyógyvízzel töltik majd fel. A tervek szerint Siófok és Balatonfüred között egy gyorsjáratú hajót közlekedtetnek, ami lehetővé teszi, hogy vendégeik néhány perc alatt eljussanak az egyik partról a másikra, s mindkét helyen igénybe vegyék szolgáltatásaikat. (A Masped a közelmúltban létrehozott egy utazásszervezéssel foglalkozó leánycéget.) Mindemellett a Masped jelentős ingatlanfejlesztésre készül Budapesten is. A csoport nemrég további 10 százalékos tulajdonrészt vásárolt a részben a kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Angyalföldi Lakásépítő Rt.-ben, s így részvénypakettje az idén már mintegy 6-6,5 milliárd forint nettó árbevétellel kalkuláló cégben 36 százalékra nőtt. Az Angyalföldi Lakásépítő Rt.-t még 1999-ben hozták létre, 500 millió forint alaptőkével. Az elmúlt öt évben az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégévé vált, a XIII. kerületi lakásépítések jelentős részét ez a társaság hozta tető alá. Az egyik legnagyobb beruházás a 75 ezer négyzetméteres Teve-Ház, illetve a Hegedűs-Ház volt. A tervek szerint 2004 végéig mintegy 450 lakást adnak át, s további félezer új otthon kivitelezésének előkészítése már elkezdődött. Jelenleg a Reitter Ferenc utcában Premier-Ház néven, elsősorban fiatal családoknak építenek lakásokat, az Újlipótvárosban pedig az Akvarell-Ház épül fel. Ingatlanfejlesztésbe kezdtek a Véső utcában is, és 2004 őszére elkészül az Origó-Ház. A társaság a jövőben évi átlagban mintegy 600-650 új lakást szeretne felépíteni, de immár nemcsak a XIII. kerületben, hanem a főváros más fejlődő területein is - tette hozzá a vezérigazgató. Kongresszusi központ épül Balatonfüreden Még az idén októberben elkezdődik az az 1,2 milliárd forintos beruházás, amelynek keretében többfunkciós kongresszusi központ épül Balatonfüreden - erősítették meg lapunk információit a városházán. A közel ötezer négyzetméteres, 1200 férőhelyes létesítmény központi támogatás, illetve pályázati források segítségével épül fel a város egyik parkjában, a szabadtéri színpad mellett. A beruházást a helyhatóság által alapított Észak-balatoni Regionális Konferenciaközpont Kft. valósítja meg és működteti is majd a központot. A térség legnagyobb kongresszusi központjában - amely különböző kulturális programok és sportesemények megrendezésére is alkalmas lesz - többek között helyet kap majd egy ezer fő befogadására alkalmas konferencia- és több kisebb előadóterem. A létesítménynek még része lesz egy mozi, két fallabdapálya, valamint egy étterem is.